Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Budai Polgár, március 11.

Cikk és ajánló a Budai Polgárban:  http://www.budaipolgar.hu/ajanlo/bachelit.html A BachElit egy egyedülálló interaktív sorozat, ahol a néző nem csupán zenei élményt kaphat, de műhelytitkokat is megtudhat, sőt lehetősége van kérdezni, párbeszédet folytatni az előadóval. A sorozat ötlete Mező Péter hegedűművésztől származik, aki az Óbudai Danubia Zenekar koncertmestere, a Zeneakadémia kamarazene és vonósnégyes tanára, valamint a 2001 óta működő Accord Quartet alapító tagja. A BachElitet 2015-ben hozta létre, hogy az előadásokon keresztül megmutathassa a zenében rejlő érdekességet és gazdagságot. Régóta szerettem volna nemcsak koncerttel megjelenni a zeneszerető felnőtt közönség előtt, hanem olyan előadással is, ami kicsit többet elárul a zenéről. Az a tapasztalatom, hogy sokan, bár kedvelik, nem tudnak eleget erről a műfajról, illetve sokat tudnak, de amit nem, azt nem szívesen kérdezik meg. Őket szeretném inspirálni a segítő, ismereteket nyújtó programmal. Három éve tanítok

Legújabb bejegyzések

Albert Einstein

BachElit Dunaújvárosban

Virtuózok

Előadás-témák májusig

Mesterkurzus-elismerés

Magyar Narancs interjú - 2015. május

Mostantól hírlevélre is feliratkozhat

Elhangzott események archívuma

Elindult a BachElit!

Egy hónap az indulásig